A képmutatás visszavág (Szájer József ügye)

2020. december 02. 13:42 - Magyar Cirkusz

Véleményem szerint nem azzal van a baj, hogy Szájer József milyen bulikba jár vagy az, hogy milyen az identitása (annak ellenére is, hogy van felesége). A baj azzal van, hogy ezeket a cselekedeteket nem vállalja fel, nem áll ki a nyilvánosság elé azzal, hogy igen, én ilyen vagyok. Ez a baj a legtöbb képmutató politikussal (akár fideszes akár nem).  Helyette kap a magyar közélet tömény propagandát, keresztény értékekre hivatkozást, gyűlöletet és ellehetetlenítést.

Szájer az ügy nyilvánosságra kerülése előtt 2 nappal lemondott. Döntése egy „hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot”, mert egy ideje már a politikai részvétel komoly lelki megterhelést jelent a számára.  Aha, vagy lehet inkább megunta már az ereszről való menekülést.

Nincs baj alapból Szájer beállítottságával és tettével (kivéve a drogot). Azt csinál, amit szeretne, a szexuális élete is csak rá vonatkozik minden szinten. A baj azzal a gyűlöletkampánnyal van, amit a FIDESZ folytat évek óta a másság ellen, keresztény értékekként beállítva az egészet. Itthon például Vona Gábort is lejáratták annak idején, hogy melegbárba jár és a lakájmédia egyből ugrott is, napi 50 cikket hoztak le erről. Örüljünk, ha most egy visszafogott megemlítést láthatunk majd a részükről.

Képmutatás mesterfokon. Itthon és külföldön mi vagyunk Európa utolsó bástyája, a szentek, akik még nem omlottak össze a liberális propaganda súlya alatt, a világ legokosabb és legbátrabb politikusaival, akik készek bármi áron csatázni a libernyákokkal. Puritán környezetben gyönyörű 15 gyerekes családdal, feleséggel és egy kis házikóval vannak megáldva. Tehát mindenki a „tökéletes” családmodellben él, mint a nép egyszerű gyermeke. De ezt lehetetlen megvalósítani, és elvárni sem lehet mindenkitől.

Ellenben a valóságban hőseink yachton tolják a csíkokat és a lányokat, zabálják fel a nem kormányközeli cégeket, 19000 (!) képet mentenek le a laptopra gyerekekről, 10.000.000 milliós luxushajóval nyaralgatnak az Adrián és még meleg orgiákra is járnak, és ott pedig drogoznak.

Ahogy látjuk, kezd összeomlani a valóságshow amit építettek, de ez nem példa nélküli. Gondoljunk csak a SOROS és bevándorlás ellenes kampányra még 2017-2018 környékén, amikor kaptuk a „Heti Terror” című adást, a háborús retorikát a menekültek és Brüsszel ellen és a plakátokat. Addig, amíg Altusz Kristóf elszólta magát, hogy ja, amúgy befogadtunk 1200 migránst. Teljes kavarás lett a kormány körül, kb. megőrültek és összevissza beszéltek. Pedig ebben se lett volna semmi különös. A baj itt is A KÉPMUTATÁSSAL VOLT.

Vegyük azokat, akik az alaptörvény miatt nem házasodhatnak össze, nem fogadhatnak örökbe, nem válthatnak nemet. Ők meg vannak hurcolva, el vannak nyomva minden szinten és a társadalom egy bizonyos rétege pedig undorodva néz egy meleg párt. Ez részben a politikusok, részben pedig a társadalom felelőssége, de erről majd később írok. Szájer viszont szerintem meg fogja úszni egy dorgálással és azzal, hogy egy ideig el fog tűnni a közéletből.

Egy kérdés felmerült bennem. Miért pont most? Valószínűleg nem most látogatott el először orgiára. Szerintem ez az EU bosszúhadjárata a vétó miatt. Most kezdődik, kíváncsi leszek, hogy miket fognak még a felszínre hozni. Gondoljunk bele. Ezt az ügyet most nyilvánosságra hozták. De vajon hányat titkolnak el előttünk? Mi lehet még, amivel az EU vissza tud vágni a FIDESZ-nek és kényelmetlen helyzetbe tudja őket hozni?

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apolitikarol.blog.hu/api/trackback/id/tr4616315490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.04. 08:39:28

Ez nem is kérdés, hogy ez Brüsszel bosszúja. De hogy lehet Szájer és a magyar titkosszolgálatok ilyen hülyék hogy hagyták belesétálni egy ilyen csapdába, egy ilyen kiélezett helyzetben?

NemNick 2020.12.04. 08:55:41

szerintem ne aprózd el, legyen mindjárt SOROS...

nemecsekerno_007 2020.12.04. 08:57:08

Nem kéne túltolni ezt a Teréz anyás (Teréz apás) vonalat mert vissza fog ütni.
Képzeld el, hogy van két oszlop, az egyik a Fidesz a másik az ,,Egyéb,,. Fel van sorolva, hogy miért támogatod. Most annyi történt, hogy a Fidesz oszlopból kihúztak egy sort, de az ,,Egyéb,, oszlopban továbbra sincs semmi.

nikkel odeon 2020.12.04. 09:15:23

@nemecsekerno_007: Na igen. Azt azért el lehet képzelni, hogy nem csak fideszes politikusok lopnak, csalnak, járnak drogos orgiákra megcsalni az asszonyt, miközben akár buzik is.

Ezek közül egyedül az utolsó nem probléma. És biztos sok wannabe ellenzéki van, aki szívesen járna drogos-kurvás-jachtos szexpartikra, ha tudná, hogy nem bukik le. De kevesebb a zseton, és nagyobb a lebukás esélye is. Mindkettő megváltozhat persze, ha 10-20 éven belül egyszer véletlenül újra hatalomra kerülnek, és "végre" újra elkurvulhatnak ők is.

Viszont gyakorlatilag az is biztos, hogy egyelőre nem tud (újabb) ilyen esetről a Fidesz, mert akkor jó eséllyel már tudnánk róla (vagy csak várnak vele a választásig?).

A drogozás, kurvázás, "nagyvilági élet" akkor jöhet el, ha nagyon megy a szekér (ez a Fidesznél ugye adott), és nem kell nagyon tartani a lebukástól se, mert kevesek érdeke, ráadásul a média nagy része is "megbocsátó" (pláne a mindenkihez eljutó hírforrások, pl. a Királyi Televízió). Mivel már több mint tíz éve be vannak betonozva a tutiba (jónak azért nem nevezném), ezért mostanra az eddigieknél jobban is elkurvultak.

És ki tudja, hol a vége. A hatalmuknak és a lebukásaiknak is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.04. 09:21:02

Itt a ballibek a kétszínűek: eddig ellenezték a homofóbiát, most neg buziznak.

Serény Vélemény 2020.12.04. 09:36:22

"A baj itt is A KÉPMUTATÁSSAL VOLT."

Jézusom! Hogy lehet valaki annyira amatőr és becsapható, hogy amikor teljesen egyértelműen kicsap a hullaszag a dezodor alól, akkor itt ilyen álmarhaságokon van kiakadva!

Mi lehet az egész EU-elit általános erkölcsi-, szellemi és emberi és mindenfajta színvonala, ha a jobboldali párt ténylegesen bizonyos területen érdemekkel rendelkező embere ilyen?

És a legtöbb eu parlamenti képviselő Szájerhez képest is - még a magyarok között is nulla!
(Egy Sargentiniről, meg a többi elképesztő színvonaltalan percemberkéről nem is beszélve!)

2020.12.04. 10:10:57

Látom birka 24 órás ügyeletben vagy, mit szól ehhez a kokakóla?

Homo fideszbirkusz 2020.12.04. 10:22:58

És ugye akkor a belga még tud majd egytucatnyi Homo Fideszbuziszról.

Van valaki aki merne egymillió forintban fogadnmi, hogy Kocsis Máté, Rogán, Szíjártó, Havasi Berci vagy Gulyás Gergely bizti, hogy nem szerepelnek a fidess buzi listán?

Csaba121 2020.12.04. 10:24:49

@Serény Vélemény: Valóban a többi képviselő amatőr szájereszhez képest, hisz ők még egy esőcsatornán is képtelenek lemászni egy zsák kábítószerrel...

Homo fideszbirkusz 2020.12.04. 10:25:20

@MAXVAL birсaman közíró: "Itt a ballibek a kétszínűek: eddig ellenezték a homofóbiát, most neg buziznak."

Hogy a ballib hány szíonü azt nem tudom, de mi magyar emberek kurvára élvezzük, ahogy most ti Homo fideszbirkuszok a saját epehányásaitokban fuldokoltok!

Homo fideszbirkusz 2020.12.04. 10:29:32

@nemecsekerno_007:

azt elfelejtted hozzá tenni Homo fideszbirkuszom, hogy a drogos buzi Szájer a nemzetközi Soros Hálózat összeesküvésének az áldozata és ebböl is Orbán birkuszvezér fog jól kijönni.

nemecsekerno_007 2020.12.04. 10:31:30

@Homo fideszbirkusz: Megint pofára fogtok esni. Már 10 éve folyamatosan doktoráltok belőle.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.12.04. 10:49:48

@MAXVAL birсaman közíró: "Itt a ballibek a kétszínűek: eddig ellenezték a homofóbiát, most neg buziznak."

Ellenezték a homofóbiát? :)
Talán elítélték.
Nem tudom, mi fán terem az a "ballib", se ilyen növény-, se ilyen ilyen állatfajt nem ismerek.
Egy bal-, illetve jobboldali gondolkodású embert nyilván nem az különbözteti meg egymástól, hogy mit gondol a különféle nemi orientációkról (vagy éppen etnikumokról), de ha egy magát liberálisnak hirdető valóban elkezd úgymond "buzizni" vagy éppen "cigányozni", "zsidózni", az csak egyet jelenthet: tévesen határozza meg magát liberálisként.

PS:
Az "ellenezték a homofóbiát" mondatról meg, bocs, Woody Allen idézet jutott az eszembe, ezért tűnt annyira furcsának a mondatod, első olvasásra:
"A halálhoz fűződő viszonyom változatlan. Erősen ellenzem." (W.A.)

konrada 2020.12.04. 10:59:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Szájer volt a hülye.
...ha a titkosszolgálat hagyta úgy, hogy közben minden valamiféle tisztségviselőt szoros és titkos megfigyelés alatt tartanak - az már tényleg az a diktatúra volna, aminek kotródnia kell.

...de amíg csak a másik oldal akar ilyent, az addig az nekik + rosszpont.;)

Magyar Cirkusz 2020.12.04. 11:02:20

@nemecsekerno_007: Nem tolok semmi "Teréz anyás" vonalat, valóban ezt gondolom, hogy nem a melegségével van a baj, hanem azzal, hogy Ő annak a bizonyos Alaptörvények az atyja. Ha valamiből akkor szerintem ebből érződik a rendszerszintű képmutatás ami valójában van a FIDESZ-ben és így az egész magyar politikában. Homofób meg miért lennék? Szerintem a szövegem egyáltalán nem reflektál arra, hogy homofób lennék akármilyen téren is. A kommented 2. része gyakorlatilag nem is a posztomhoz tartozott. Abban egyet is értünk, hogy az "egyéb"-ben jelenleg nincs semmi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.04. 11:02:44

@Patreides:

Ne engem hibáztass, hogy ballibek így határozták meg magukat...

Egyébként meg lehet az ember liberális és homofób is egyszerre, elvileg a 2 nem zárja ki egymást.

Magyar Cirkusz 2020.12.04. 11:04:39

@MAXVAL birсaman közíró: Én nem buzizok, nem is vagyok homofób. Szerintem ezt nem is lehetett leszűrni az írásomból.

EssEm 2020.12.04. 11:12:26

Ennyire ne ereszkedjen már le Cirkusz Úr! Mindenki tudja, hogy a birka csak írni tud, olvasni nem.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.12.04. 11:13:00

@MAXVAL birсaman közíró: "Ne engem hibáztass, hogy ballibek így határozták meg magukat..."

Ezt meg honnan veszed? Kik azok az ők? Konkrétan ki határozta meg magát ezzel a névvel?
Ez tipikis szélsőjobbos "nevezéktan", ballib, libsi, libernyák, zsidesz, stb.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.12.04. 11:16:29

@EssEm: "Mindenki tudja, hogy a birka csak írni tud, olvasni nem."

Nos, egy birkától már az is csodaszába menne. :)

"Rabok legyünk vagy szabadok,
Ez a kérdés itten.
Volt valami Sándor,
Nem lehet ezt bírni,
Nem olvastam, 'sz
nem is tudok.
Olvasni, csak írni."
(Karinthy Fr.)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.04. 11:18:57

@Patreides:

A ballibek találták ki magukról a "ballib" nevet.

A közhiedelemmel ellentétben a "ballib" nem gúnynév, hanem önmegnevezés. Eredete 1992, azt hiszen Farkasházy találmánya a szó (de ebben nem vagyok 100 %-ban biztos).

white999 2020.12.04. 11:20:48

@Csaba121: A műfaj Borkaiért kiállt. Ős simán egy szaltóval ellépés nélkül érkezett volna a talajra.

white999 2020.12.04. 11:22:39

@Homo fideszbirkusz: Valószínűleg a birca is látens buzi, azok kiabálnak mindig a legjobban.

Patreides · patreides.blog.hu 2020.12.04. 11:24:19

Szájer József esetében a Fideszben való lelkes rendszabályozó tevékenysége során (Alaptörvény, drogellenes stratégia) nyilván nem egy neofita túlhajtott vakbuzgalmáról volt szó, nem is egy egyszerű hipokrita viselkedésről, inkább a foglya lett egy helyzetnek, amit először maga választott (amikor a kilencvenes évek közepén a Fidesz és Orbán irányváltásakor maradt a pártban), majd egyre jobban beleragadt a számára felemás helyzetbe, hiszen belülről és fölülről így zsarolható volt a késztetéseivel.
Persze hipokritának lenni anyagi és karrier érdekből nem szép dolog, de nyilván ő is fokozatosan, a maga számára is észrevétlenül, sok-sok öntudatlan önfelmentéssel csúszott bele, csúszott le odáig, ahol most kiborult a bili.
Egy ember tragédiája... De sajnos ez egy országé is.

white999 2020.12.04. 11:24:58

@nemecsekerno_007: A FIDESZ a buzik pártja, így a követői is.

white999 2020.12.04. 11:51:51

444.hu/2020/12/04/ennek-a-kockazatat-harminc-eve-tudja-mindenki-a-joskaval-kapcsolatban

Minek az embernek ellenség ha ilyen a barátja de legalább nem drogos csak pedofil.

el somorrito 2020.12.04. 12:10:04

Szájeren állítólag nem volt ruha. Akkor valaki mondja már el nekem, hogy hogyan találták meg nála a kábszert ? A kezében volt ? Miközben mászott le az ereszcsatornán ? Az úgy tényleg nehéz.

el somorrito 2020.12.04. 12:12:44

@white999:

"A FIDESZ a buzik pártja, így a követői is. "

Én fidesz párti vagyok, mégsem vagyok buzi, te buzi :)))))

Patreides · patreides.blog.hu 2020.12.04. 12:15:57

@el somorrito:
Egyrészt, ki mondta, hogy nem volt rajta ruha? (A szervező az első nyilatkozatában még azon csodálkozott, hogy miért volt Szájeren rajta ruha, nem is érti.)
Másrészt táskáról vagy hátizsákról beszélnek, nem arról, hogy az öltözetében lett volna az extasy.

De most tényleg ez a lényeg ebben a történetben?

el somorrito 2020.12.04. 12:27:22

@Patreides:

"Másrészt táskáról vagy hátizsákról beszélnek"

Amit ő simán letagadhatott volna, hogy az övé.
Hacsak, az iratai nem voltak benne. De az meg nem volt nála állítólag, kérdés hogy az hogy értendő, hogy nem volt nála. (Nem volt a zsebében, vagy egyáltalán a helyszínen nem volt.)

Patreides · patreides.blog.hu 2020.12.04. 12:34:09

@el somorrito: "Amit ő simán letagadhatott volna, hogy az övé. "

Nem az övé? Akkor ellopott volna egy kábszert tartalmazó táskát? Az még jobb. :)

Patreides · patreides.blog.hu 2020.12.04. 12:38:36

@Karoly_2:

Vatikánba még elmehet bíborosnak.

el somorrito 2020.12.04. 12:39:17

@Patreides:

"Nem az övé? Akkor ellopott volna egy kábszert tartalmazó táskát? Az még jobb. :) "

Ja, szóval egy hátizsákkal a hátán mászott le az ereszcsatornán.

........HMM............ érdekes.......

el somorrito 2020.12.04. 12:42:27

@Patreides:

Ja, de egy olyan verzió is volt, hogy először megindult az ereszcsatornán, aztán visszamászott a szobába, hogy felkaphassa a kábszeres táskát, nehogy anélkül bukjon meg :)

el somorrito 2020.12.04. 12:44:53

@Patreides:

Valaki már elmondhatná végre, hogy hogyan volt.

Halibuli 2020.12.04. 12:48:51

A Fidesz egy "kupleráj" és OVI a madam!

nemecsekerno_007 2020.12.04. 12:56:42

@el somorrito: Szájer József anyja, egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Bevallotta :))))))

Patreides · patreides.blog.hu 2020.12.04. 13:04:40

@el somorrito: "Valaki már elmondhatná végre, hogy hogyan volt."

Ez talán jobban megmagyarázza:

www.youtube.com/watch?v=Zgp8K2AUDZY

:)

impala 2020.12.04. 13:30:40

@MAXVAL birсaman közíró: Hol látsz itt fuldoklást?

például téged olvasva :)

Andy73 2020.12.04. 13:45:32

Ez már az n+1. cikk, amelyik szerint egy konzervatív pártnak nem lehet meleg tagja. Gyakorlatilag elvárták volna, hogy kizárjanak egy alapító tagot a nemi irányultsága miatt. Azon csodálkoznak, hogy ez miért nem történt meg már régen.
Ha tovább megy ez a mantra, akkor tényleg sikerül elhitetni az emberekkel, hogy a konzervatív kormánypártok képviselik a heteroszexuálisokat, az ellenzék meg a melegeket és a többi LMBTQ-tagot.
Nem hinném, hogy ez az ellenzéknek kedvezne.
Főleg úgy, hogy Szájer már ki is lépett a Fideszből.

Boar. 2020.12.04. 14:48:48

@hannibal_barcas_115: Matyika, te nem vagy heteroszexuális, hiába biztatod magad...látens buziként az összes frusztrációdat az oktalan kártékonykodással vezeted le.
Apu zaklatott? És még élvezted is? Így jártál...ne szégyelld...

nemecsekerno_007 2020.12.04. 15:35:57

@Boar.: Apu zaklatta?!? Nem volt ennek olyan boldog gyerekkora. Szerintem egy halom régi videokártya mellett találták :)))

el somorrito 2020.12.04. 16:09:38

@Patreides:
""Valaki már elmondhatná végre, hogy hogyan volt."

Ez talán jobban megmagyarázza:

www.youtube.com/watch?v=Zgp8K2AUDZY

:) "

Na. Így már világos. :)))))

el somorrito 2020.12.04. 16:12:01

@hasdrubal_barcas_111:

Ez az !
Csak nyomasd !
Szemléltesd, mi várható, ha az ellenzék kerül hatalomra.
Véleményblokkolás nagyüzemben.

borka11 2020.12.04. 16:28:31

Szájer József úgy döntött, hogy nem hozza nyilvánosságra szexuális beállítottságát. Szíve joga.
Miért csak az az elfogadható, ha valaki odaáll a sajtó elé és azt mondja a saját neméhez (is) vonzódik? Miért ne dönthetne úgy, hogy ez nem tartozik másra csak rá és a feleségére?
Pletykák voltak. Mi, akik egy kicsit is érdeklődtünk a politika után és a 90-es években fiatal felnőttek voltunk tudtuk, hogy „a Szájer homokos”. Mi, akiknek semmilyen politikai kapcsolata nem volt és most sincs. Valaki el tudja képzelni, hogy felesége Handó Tünde ezt ne tudta volna?
Ebben az ügyben 3 bűne lehetne Szájernek. A családjával szembeni, a kijárási tilalom megszegése és a drog birtoklása miatti bűn. A családjával szemben elkövetett bűnhöz semmi közünk, bármi lehet, meg is beszélhették, két karrierista ember, neked is így jó, nekem is így jó. Nem tudhatjuk.
Az, hogy a drog hogyan került a táskájába majd kinyomozzák egyszer, talán. Ha ő tette bele az ő bűne, ha valaki más, akkor ő egy áldozat.
Rendben, akkor hurcoljuk meg, mert megszegte a kijárási tilalmat. Természetesen ez nem elfogadható egy politikustól és helyes, hogy lemondott.
Tegyük fel, mert ez is benne van a pakliban elég erősen, hogy felesége tudott róla és a drogot valaki beletette a táskájába akkor mire föl ez az eszeveszett, egész Európára kiterjedő őrjöngő hisztéria?
Ja, hogy álszentség. Ez egy nagy tévedése a legtöbb embernek. A jobboldali gondolkodásmód nem azt jelenti, hogy elítéled a homoszexuálisokat.
Azt jelenti, hogy lehetőség szerint nem akarod ezt nyilvánosan kitárgyalni.
Tudsz róla, nem zavar. De nem akarod, hogy a címlapról Szájer József egy férfival kézenfogva mosolyogjon rád. Nem akarod azt olvasni, hogy valaki milyen csodálatos ember, csak azért mert kiállt és elmondta, hogy a saját neméhez vonzódik. Mert te tényleg úgy gondolod, hogy ugyanolyan ember mint te vagy, nem több nem kevesebb emiatt. Nem akarsz nézni az Andrássy úton logó farkú kifestett férfiakat csókolózni. De csináljon a négy fal között amit akar, bármi belefér, az is hogy elmegy egy homoszexuális házibuliba (feltéve, ha nem szegi meg a karantén szabályokat).
És köszönjük meg Szájer Józsefnek, hogy szerette volna a magánéletének ezt a részét titokban tartani. Nem akartam erről részleteket megtudni.
Könnyű nekünk, könnyű Gundel Takács Gábornak, akit valószínűleg kielégít az, hogy a feleségével lehet, a családja teljes mértékben boldoggá teszi és persze ezt büszkén lehet is vállalni a nyilvánosság előtt. De mi van, ha valaki másmilyennek született? Ha vannak más vágyai? Akkor már nem olyan egyértelmű, hogy mit vállal és mit nem. De ez legyen az ő döntése.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.04. 17:07:55

@el somorrito:

"Ez az !
Csak nyomasd !
Szemléltesd, mi várható, ha az ellenzék kerül hatalomra.
Véleményblokkolás nagyüzemben."

Igen, nekem is ez a problémám. Ha az ellenzéki bloggerek ennyire töketlenek, akkor mi várható az ellenzéktől ha kormányra kerülnek?

borka11 2020.12.04. 17:13:12

Igazából úgy látom a blogíró sem igazán érti mitől liberális valakinek gondolkodás. Ha liberálisan gondolkodsz, nem kérheted számon Szájertől, hogy miért nem vállalta azt hogy homoszexuális. Joga van, nem kiállni a sajtó elé és joga van nem elmondani ezt nyilvánosság előtt. Joga van úgy érzeni, hogy csak rá és a családjára tartozik. Lehet, hogy nem képes erről nyilvánosan beszélni. Ez az ő döntése.
Csak egy példa, egy ismerősöm büszkélkedik, hogy olyan liberálisan nevelték a gyereküket, hogy a gyerekük azt szeretné, hogy olyan utódot hozzon világra, aki a saját neméhez vonzódjon. Nem veszi észre, hogy akkor igazán liberális, ha azt mondja, hogy neki mindegy, akár homokos akár nem:)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.12.04. 17:13:58

@hasdrubal_barcas_111: Neked fogalmad sincs, te idióta, mennyire ártasz pont annak az oldalnak amelyikhez tartozónak hiszed magad. De te nem tartozol sehova, csak egy elmebeteg vagy.

röf 2020.12.04. 17:26:40

Itt is egy buzi, meneküljetek innen is....

borka11 2020.12.04. 18:07:33

Igazából a fiatalokat megértem, mert olyan régóta van Orbán, hogy nem tudják milyen amikor baloldal van hatalmon.
Na akkor pár szóban:)
Nincs időd ilyen elvi vitákra, mert a létedért küzdesz:)
És egyszerűen nem érted: nem költenek csok-ra, autóra az 5 gyerekeseknek, diákhitelre, sportra, gyedre, liget-projectre, és focistadionokra sem!!!, infrastuktúrára, lakásfelújításra stb. És nem érted, hogy hol akkor a pénz?
De behúznak a devizahitelbe, amiben tönkremész.

borka11 2020.12.04. 18:09:26

@borka11: elírtam: autóra a 3 gyerekeseknek

élhetetlen 2020.12.04. 20:36:18

@el somorrito: Elszomorító, hogy ilyen szegényes a fantáziád. Nem tudom, mi történt, nem is érdekel, de hogy valaki ne tudja elképzelni, hogy valakinek nincs ideje felöltözni, de felkapja a hátizsákját, és pucol az ablakon át, azért ez nem semmi. Jelentkezz nála védőügyvédnek, ezzel az érvvel lenyomsz minden bíróságot, az tuti.

élhetetlen 2020.12.04. 20:39:45

@el somorrito: Elszomorító, hogy ilyen szegényes a fantáziád. Nem tudom, mi történt, nem is érdekel, de hogy valaki ne tudja elképzelni, hogy valakinek nincs ideje felöltözni, de felkapja a hátizsákját, és pucol az ablakon át, azért ez nem semmi. Jelentkezz nála védőügyvédnek, ezzel az érvvel lenyomsz minden bíróságot, az tuti.

phls 2020.12.04. 21:21:23

Nem akarja valaki megdögleszteni ezt a büdös brendel mátyás nevű férget?

nemecsekerno_007 2020.12.05. 19:49:48

Látom sikertelen a kártevőirtás.
süti beállítások módosítása